Obama ötmilliárd dollár esélyt ad a rákban és AIDS-ben szenvedőknek

[origo] | 2009. 10. 02., 9:11
Barack Obama amerikai elnök a héten bejelentette, hogy ötmilliárd dollárt különít el nagyszabású gazdaságélénkítő költségvetéséből az olyan betegségek kutatására, mint a rák és az AIDS.

Obama az amerikai Országos Egészségügyi Intézet Washington közelében fekvő bethesdai kampuszán jelentette be, hogy az elkövetkező két évben öt milliárd dollárral kívánja támogatni az orvosi és klinikai kutatásokat, többek között a HIV/AIDS, a H1N1 influenza és a daganatos betegségek területén.

 

"Ez a fajta befektetés új munkahelyeket is teremt: több tízezer kutatói munkahelyet, egészségügyi felszereléseket gyártó és beszállító munkalehetőségeket, valamint a laboratóriumok és kutatóintézetek modernizációjával kapcsolatos építőipari állásokat" - mondta az amerikai elnök.

 

Obama 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagját februárban hagyta jóvá a kongresszus. Az elsősorban adócsökkentésre és infrastrukturális beruházásokra alapozó program célja, hogy több millió új munkahelyet teremtsen, és ily módon állítsa felívelő pályára az USA gazdaságát.

hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto.com

Ha túl sok koffeint fogyasztasz...

Egy átlagember számára koffeinből napi 200-300 mg az optimális mennyiség, ami 2-3 csésze kávét jelent. Ha ennél többet iszol, a sok koffein rövidtávon szorongást, alvási nehézségeket és ingerlékenységet, hosszú távon pedig gyomorfekélyt, nyelőcsőgyulladást, vérnyomás-emelkedést és refluxot okozhat. Csak óvatosan!

Még több tipp »
Korszerű sebkezelési tippek

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

carpe diem // 2010 // júl // 31

Na jó az a kanál meg villa ugye!?!

Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (1)
KissTamás // 2010 // júl // 30

KEDVES MINDENKI! Az ismerősök köréből hozott példák, mint látjátok. nem elégségesek statisztikai alátámasztására az igazatoknak. A tény: -Angliában az állam kórházakat tart fenn ...

Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (55)
Amelia38 // 2010 // júl // 22

Igen, valamiben egyet értünk. De ugyebár külsőre a hamis tanulmányok is igaznak tűnnek, éppen ezért csak úgy egyiknek sem fogok hinni. Bizony a vitamingyártók/homeopátiás szereket ...

Mégsem javítja a memóriát a népszerű gyógynövény (18)
Lobo Blanco // 2010 // júl // 18

A fent leírtakhoz csatlakozva nagyon fontos, hogy nem mindegy hol termesztik vagy gyűjtik be az adott gyógynövényt. Sokan ismerik pl. Spirulina Platenis-t a tengeri algát, amit fo...

A gyógynövények is okozhatnak súlyos mérgezést (1)
Szandi // 2010 // júl // 18

Csupa "okos" ember csupa butaságot kommentel...

Okosabbak a szimmetrikus emberek (7)