Kisgyermekkoromban számtalanszor hallottam a történetet, miszerint nagymamám alsó lábszárára azért került egy szilva nagyságú anyajegy, mert édesanyját várandós állapotában megdobták egy szilvával. Az ötévesek érdeklődő tekintetével fürkésztem akkoriban magamon minden pöttyöt, és elképzeltem, hogy az apró anyajegyeim eredete édesanyám mákkal való dobálásában keresendő.
Azért idézem mindezt, mert jól demonstrálja a naiv pszichológiát, miszerint a külső történések nagy hatással vannak a magzat fejlődésére, sőt, amit az édesanya kíván, eszik (vagy éppen amivel megdobják) a várandósság alatt, azt kívánja, eszi majd a kisgyermek is.
A magzat verset, zenét hallgat
Ma már a tudomány is állítja, hogy a kívülről és belülről érkező ingerek egyaránt hatnak a magzatra, és létezik magzati tanulás. Egy klasszikus kísérletben például a kutatók arra kértek néhány várandós édesanyát, hogy a szülés előtti hat hétben naponta kétszer olvassanak fel egy bizonyos szakaszt egy gyermekversből. A kísérlet tesztelésére speciális cumit alkalmaztak, amely detektálta a szopás tempóját és a csecsemők egyik felének ugyanazt a verset, míg a másik felének egy addig nem hallott verset olvasott fel az édesanya. Ugyanazon vers felolvasásánál megváltozott a csecsemők szopási tempója, jutalmazónak találták az ismerősen csengő szöveget, míg az eltérő versnél nem; ékes bizonyítéka ez annak, hogy létezik magzati tanulás.
A magzat különböző érzékszervei közül leghamarabb az egyensúlyszerv és az ízérzékelés fejlődik ki. Ezeket követi a hallás, mellyel kapcsolatban érdekes kísérletet végeztek. A méhüregbe vezetett pár milliméteres hangszórón keresztül bejuttatott hangokra a magzat mozgásba kezdett, főleg amikor egy adott hangot többször hallott, és már telítve érezte magát tőle. Sőt, kiderült, hogy a magzatok reagálnak a különféle zeneművekre is: azokat kedvelik legjobban, amelyeknek ritmusa és hangfekvése hasonlít az anyai szívhangokhoz. A kutatók eredményei alapján a magzatok Mozart és Bach zenéire lágy ringatózással feleltek, Brahms és a rock műfaja ellenben erős, összehúzódó mozgást váltott ki belőlük.
Egy teáskanál mézbe tégy egy csipet őrölt fahéjat, majd ezt a mixet keverd bele egy pohár meleg vízbe. Hűtsd le kissé, majd gargalizálj a lével.
Még több tipp »Kedves Villanó! Miért van az, hogy ha a homeopátia a téma, akkor előbb-utóbb a ködös ezotériánál kötünk ki. Mózes könyve kb. 3500 éves (régebbi, mint Hermész Triszmegisztosz - én...
Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (89)Kedves ojuna, böbcike, és mindazok, akik hasonló cipőben járnak! Itt egy táplálkozási útmutató, ami már sokaknak bevált, egyfajta paleolitikus táplálkozási mód, ami meg is valós...
A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (7)Más országokban már a hadsereg is alkalmazza azoknál a katonáknál, akik nagy traumát éltek át. Szóval nem újdonság. Régen mikor anyósjelöltem mellrákos volt ő is megkért szerezzek...
Marihuána fiataloknak - orvosi rendelvényre (3)Hehehe, vajon miért jut erről eszembe Kitano mester? :D
Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (2)Anikó, ez idáig rendben van, csakhogy a cikk elvileg erről szól: Egy nemrég végzett felmérés szerint az okosabb emberek teste némileg szimmetrikusabb, mint kevésbé intelligenseb...
Okosabbak a szimmetrikus emberek (10)