Az eddigi legnagyobb, dohányhasználatra vonatkozó kambodzsai felmérés szerint a 48 év fölötti nők mintegy fele rendszeresen rág bagót, minden ötödik vidéki nő várandóssága idején vette fel ezt a szokást. A bagó ugyanis mérsékli a terhesség alatti reggeli émelygést.
A WHO közreműködésével folytatott kutatás szerint a bábák az ország legnagyobb bagófogyasztói, 68 százalékuk rágja. A hagyományos orvoslásban tevékenykedő nők fele szintén bagót rág. A bagórágás a nővé válás egyfajta rítusa.
A dohánylevélből és bételdióból készülő bagó rágása a nőknél növeli a szájrák kockázatát, újszülötteik pedig gyakrabban jönnek világra kis súllyal, csökkent tüdőfunkcióval, de a halvaszületés kockázata is nagyobb.
Egy átlagember számára koffeinből napi 200-300 mg az optimális mennyiség, ami 2-3 csésze kávét jelent. Ha ennél többet iszol, a sok koffein rövidtávon szorongást, alvási nehézségeket és ingerlékenységet, hosszú távon pedig gyomorfekélyt, nyelőcsőgyulladást, vérnyomás-emelkedést és refluxot okozhat. Csak óvatosan!
Még több tipp »Na jó az a kanál meg villa ugye!?!
Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (1)KEDVES MINDENKI! Az ismerősök köréből hozott példák, mint látjátok. nem elégségesek statisztikai alátámasztására az igazatoknak. A tény: -Angliában az állam kórházakat tart fenn ...
Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (55)Igen, valamiben egyet értünk. De ugyebár külsőre a hamis tanulmányok is igaznak tűnnek, éppen ezért csak úgy egyiknek sem fogok hinni. Bizony a vitamingyártók/homeopátiás szereket ...
Mégsem javítja a memóriát a népszerű gyógynövény (18)A fent leírtakhoz csatlakozva nagyon fontos, hogy nem mindegy hol termesztik vagy gyűjtik be az adott gyógynövényt. Sokan ismerik pl. Spirulina Platenis-t a tengeri algát, amit fo...
A gyógynövények is okozhatnak súlyos mérgezést (1)Csupa "okos" ember csupa butaságot kommentel...
Okosabbak a szimmetrikus emberek (7)