A vegetáriánus étrend előnyei és hátrányai gyerekeknél

[origo] | 2009. 12. 06., 12:15
A gyermekek számára legfontosabb, hogy megfelelő mintákat lássanak maguk előtt, amit elsajátíthatnak. Nincs ez másként a táplálkozással sem: a zöldségek-gyümölcsök szeretetét minél hamarabb kell megtanulni, hogy természetessé váljon számukra. A nemzetközileg elismert gyermekgyógyász, Dr. Spock vegetáriánus étrendet javasolt a kicsik számára. A szakértők azóta is vitatkoznak azon, vajon egy fejlődő szervezet számára helyes forma-e a hús kihagyása - ezúttal ezt az álláspontot támogató szakemberek véleményét összegezzük.
Forrás: iStockPhoto

A nagyi jobban tudja...

Sokan még manapság is igen nehezen fogadják el, hogy fiatalkorúak is lehetnek vegetáriánusok, a "nagyi főztjében" a legtöbb recept tartalmaz húst. Ha komolyan akajruk venni a vegetarianizmust, akkor erről célszerű tájékoztatni mindenkit, ahol a gyermekünk akár csak alkalomszerűen is étkezik.

Részletesen magyarázzuk el, milyen ételeket nem fogyaszt gyermekünk! Nem elég csak annyit mondani, hogy vegetáriánus, célszerű kifejteni, főleg azért, mert több formája is létezik: a gyerek nem eszik vörös húst, halat, tojást, tejterméket, sőt, esetleg mézet sem. Sokszor fel sem merül, hogy egy-egy táplálék állati eredetű, erre célszerű felhívni a figyelmet.

Ajánljunk közkedvelt, állati eredetű tápláléktól mentes ételeket! Egy tojás nélküli tésztából elkészített mákos metélt például mindenkinek megfelelő választás lehet.

Vásároljunk ajándékba vegetáriánus szakácskönyvet! Új recepteket kipróbálni minden konyhában jártas ember szeret.

Csomagoljunk ételt a gyereknek! Ha gyermekünk egy barátjánál éjszakázik, hasznos lehet számára kis táskában biztosan vegetáriánus ételt csomagolni.

Senki sem vitatja, hogy a zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek és különféle magvak gazdagok az alapvető tápanyagokban: fehérjében, szénhidrátban, zsírokban, ezen felül nagy mennyiségű rostot tartalmaznak (ami jót tesz az emésztésnek) és sok ásványi anyag is található bennük. Rengeteg tanulmány látott napvilágot - igaz, elsősorban felnőtt alanyokra alapozva - ami azt állítja, hogy a vegetarianizmusnak kedvező hatása van a vérnyomásra és a koleszterinszintre. Az ilyen diétát követő felnőttek között alacsonyabb a daganatos és a szív-érrendszeri betegségek gyakorisága. Ezen felül egy összehasonlító elemzés szerint a vegák vékonyabban is, igaz, átlagosan csak 10 százalékkal, mint a mindenevők. Tehát közismert tévhitnek tekinthető, hogy a vegetarianizmus egyenlő az automatikus fogyással.


A vegetáriánus életmód előnyeit ettől függetlenül kevesen vitatják, és manapság már az sem számít eretnek gondolatnak orvosi körökben, hogy a gyermekek számára is javasolják a vegetarianizmust. A szakértőket leginkább az foglalkoztatja, hogy vajon növényi anyagokból lehet-e fedezni egy fejlődő szervezet igényeit. Az Amerikai Dietetikusok Társasága (ADA) szerint lehet, pontosabban kis kiegészítéssel lehet. "Egy jól megtervezett vegáns illetve egy lacto-ovo vegetáriánus diéta kielégíti a kisgyermekek és fiatalkorúak igényeit, és egészséges fejlődést biztosít" - állítja az ADA.


Mit jelent az, hogy vegáns és lacto-ovo-vegetáriánus? Nos, a vegánsok szigorúan csak növényi táplálékot fogyasztanak, míg a lacto-vegetáriánusok tejet is, az ovo-vegetáriánusok tojást is, a lacto-ovo-vegetáriánusok pedig mindkettőt. De létezik szemi-vegetáriánusnak nevezett diéta is, ők csak vörös húsokat nem fogyasztanak, fehéret, pl. halat vagy szárnyast igen. Azért az ADA óvatosan fogalmaz, és a kulcs a "jól megtervezetten" van: vegetáriánus diéta esetén csak igen kis mennyiségben (vagy egyáltalán nem) jutnak be a szervezetbe olyan anyagok, amelyek létfontosságúak, és amelyek fő forrása a vörös hús (pl. vas).


Tápanyagok, amelyek kimaradhatnak az étrendből vegetáriánus diéta esetén


Mivel a vegetarianizmus ma már igen elterjedt, így a kiskereskedelmi forgalomban is kaphatóak kifejezetten olyan élelmiszerek is, amelyek a növényi táplálékokból eredendően hiányzó anyagokat tartalmazzák (ún. dúsított élelmiszerek). Ha valaki minden táplálékot növényi forrásból származó étellel akar bevinni a szervezetébe, jól teszi, ha átfutja ezt a listát, hogy néhány, eredendően állati eredetű tápanyaghoz hogyan tud hozzájutni.


Kalcium - fő forrása a tej és tejtermékek, aki ezt nem fogyaszt, az dúsított lisztből, rizsből, narancs- vagy almaléből, esetleg tofuból, brokkoliból viheti be a megfelelő mennyiséget.


D-vitamin - halakban illetve tojásban található, valamint a tejben (ez utóbbihoz mesterségesen adják hozzá). Aki nem fogyasztja ezeket, az próbálkozhat napozással (természetesen csak mértékkel), hiszen D-vitamint a bőrünk is képes termelni. Ezen felül a táplálékkiegészítő készítmények, multivitamin tabletták jöhetnek szóba.


Fehérje - kétségtelen, hogy a fő fehérjeforrások közé a húsok tartoznak, azonban megfelelő mennyiségben vihetünk be a szervezetbe fehérjét növényi formában is, például a bab, a tofu, szója vagy a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér fogyasztásával. Növényi táplálékkal is bevihetőek a szervezet számára szükséges fehérje-építőelemek, az aminosavak.


Kalória - a megfelelő kalóriamennyiség könnyen fedezhető vegetáriánus diéta esetén. Sok szakértő azonban úgy véli, hogy a nagy térfogat miatt a gyermekek azelőtt jóllaknak, mielőtt megfelelő mennyiségű kalóriát vittek volna be. A térfogatot az ételek elkészítésével (pl. zöldségek párolásával, főzésével) lehet csökkenteni, illetve néhány magban vagy épp gyümölcsben igen sok kalória található, ezek kiegészítő, mértékletes fogyasztása megfelelő lehet.


B12 vitamin - ez a vitamin természetes módon valóban csak állati eledelekben (vörös húsokban, halakban, májban, tojásban, tejben) található meg, így aki ezeket mellőzi, figyelnie kell arra, hogy ez a létfontosságú anyagot máshonnan pótolja. A különféle reggeli gabonapelyhekben, szójatejben vagy húshelyettesítő készítményekben megtalálható, de ennek pótlására is megfelelő lehet valamilyen multivitamin készítmény.


Vas - szintén elsősorban vörös húsokban találjuk, de kisebb mennyiségben bizonyos növényekben is előfordul. A C-vitamin segíti a vas felszívódását, ezért célszerű magas C-vitamintartalmú italokat (pl. narancslevet) fogyasztani olyan ételek mellé, amelyek kis mennyiségben bár, de tartalmaznak vasat (pl. hüvelyesek, magvak, zöld leveles növények, brokkoli).


Tippek szülőknek


A legfontosabb tanács, amit felelősen gyermeküket vegetáriánus étrenden tartó szülőknek lehet adni, hogy nagyon figyeljenek oda a fenti alapvető tápanyagok megfelelő bevitelére, és ne gondolják, hogy azért, mert gyermekük vegetáriánus, már automatikusan egészségesebb és fittebb is, mint kortársai (lásd keretes írásunkat).


Persze a vegetáriánus étrendet a gyakorlatban kivitelezni néha igen nehéz lehet, íme néhány jó tanács azon szülők számára, akik ilyen módon szeretnék étkeztetni gyermeküket.


Iskolai étkezés


A tanárok többsége egyetért a zöldség-gyümölcs népszerűsítésével, ugyanakkor az iskolai menzákon hazánkban kevés helyen van lehetőség vegetáriánus étkezésre, ezért érdemes tájékozódni, milyen módon biztosíthatóak a gyermek számára a megfelelő ételek. Tízóraira érdemes neki teljes kiőrlésű lisztből készült szendvicset csomagolni, a két szelet közé paradicsomot, uborkát, répát, esetleg sajtot tenni. Ha nincs lehetőség vegetáriánus ebédre, akkor a legjobb, ha a gyermek magával viszi az otthon elkészített ételeket termoszban vagy más hőtartó edényben. Az ebéd és a szendvics mellé csomagolhatunk desszertként magvakat, (szója)joghurtot de akár süteményeket is.


Szülinapi parti


A gyermekek számára a születésnap kiemelt fontosságú esemény, és akár mi rendezzük a partit, akár vendégégbe megy gyermekünk, oda kell figyelni, mit egyen. Ebben a korosztályban igen népszerű étel a hot-dog, a hamburger és a pizza, jó tudni, hogy ezeket is el lehet készíteni vegetáriánus módon, húshelyettesítő készítmények segítségével. Desszertként adhatunk például gyümölcssalátát vagy vegán módon elkészített süteményeket.


Kisgyermekek táplálása


A nagyon kicsi (6 évnél fiatalabb) gyermekek étkezése igazi kihívás, és nemcsak a vegetáriánus szülők számára, a kicsik ugyanis nem feltétlenül azt eszik, amit eltervezünk számára, hanem amit hajlandóak megenni. Célszerű az ételek elkészítésébe bevonni a gyermekeket, valamint ugyanazt az ételt adni neki is, mint amit mi eszünk. Ha elsőre nem ízlik az étel, érdemes megpróbálni más formában elkészíteni, lehetőleg minél egyszerűbben: a túlbonyolított ételek biztosan nem nyerik el a kicsik tetszését, és különben is jobb, ha a természetes ízeket kedvelik meg.


Gyorsan elkészíthető ételek


A legtöbb szülő időhiánnyal küszködik, íme néhány tipp, ha gyorsan tápláló ételt szeretnénk készíteni családunk számára.


Ha főzünk, készítsünk nagy adagot! Nem baj, ha nem esszük meg egyszerre az összes ételt, a hűtőszekrényben sokáig eláll, és a mikróban bármikor meg lehet melegíteni.


Keressünk vegetáriánus szakácskönyvet! A boltok polcain már lehet kapni sokféle szakácskönyvet, válasszuk ki a számunkra legszimpatikusabbat.


Készítsünk bevásárlólistát! Érdemes a gyakran készített alapanyagokból sokat vásárolni, mert a zöldségek-gyümölcsök (főleg hűtőszekrényben) sokáig elállnak, így nem kell a boltba szaladni, ha el akarjuk készíteni kedvenc ételünket.


Keressünk félkész vegetáriánus ételeket a boltokban! Ma már a mélyhűtott ételek közt is találunk ilyen termékeket.


Vásároljunk feldolgozott alapanyagot! Ha nincs időnk bíbelődni a zöldségek tisztításával, vegyünk bébirépát, előre kifejtett mélyhűtött borsót, vegyes zöldséget, spenótot.


Vásároljunk olyan gyümölcsöket, amelyeket nem kell pucolni! Az almát, körtét, szőlőt vagy éppen a barackot elég csak jó alaposan megmosni, és már lehet is fogyasztani.


A vegetáriánus étrend sötét oldala

Bizonyított jótékony egészségügyi hatásai ellenére a vegetáriánus étrend egyeseknél táplálkozási betegséget fedhet el, derül ki a Journal of the American Dietetic Association áprilisi számából.

A cikk szerint kétszer annyi vegetáriánus tinédzser és csaknem kétszer annyi fiatal felnőtt alkalmazott egészségtelen módszereket a testsúly kordában tartása érdekében, mint nem vegetáriánus társaik. Ilyen egészségtelen módszer például a diétás tabletta, a hashajtók és vízhajtók szedése, valamint az önhánytatás.

Dr. David L. Katz, a Yale Egyetem orvosi karának Prevenciós Kutatóközpontjának igazgatója szerint nem a vegetarianizmus idézi elő a problémákat, hanem éppen fordítva. A serdülők folyamatosan súlyproblémákkal küszködnek, és egyéb kevésbé egészséges módszerek közt a vegetarianizmust is a súlycsökkentésre használják fel. Önmagában a vegetáriánus étrend nem feltétlenül káros, ám ha a tinédzser maga választja a húsmentes táplálkozást, nem árt utánajárni a valódi okoknak. A vegetáriánus fiatalok körében ritkább az elhízás, és valószínűleg a vérnyomás és koleszterinértékek is jobbak lehettek, mint a mindenevőknél állítja Katz.

A kutatást vezető Ramona Robinson-O'Brien, a Szent János Egyetem és a Szent Benedek Főiskola Táplálkozástani Intézetének adjunktusa egyetértett Katzcal. A szakember szerint a mai vegetáriánusokra elsősorban a nagy evészetek veszélye leselkedik, korábban jobban kellett tartani a kirívóan egészségtelen súlycsökkentő magatartástól.

A kutatásban 2516 tizenéves és fiatal vett részt. Két korcsoportra (15-18 évesek és 19-23 évesek), valamint három osztályba (néhai és mostani vegetáriánusok, valamint nem vegetáriánusok) osztották a résztvevőket. Rákérdeztek az étkezési szokásokra, arra, hogy éreztek-e kontrollvesztést az evés tekintetében, valamint hogy alkalmaztak-e valamilyen extrém súlycsökkentő módszert.

A nem vegetáriánusok 10 százalékával szemben a valaha vegetáriánus tizenévesek 21 százaléka állította, hogy alkalmazott kirívó súlycsökkentő módszert. A fiatal felnőtteknél ugyanerre a kérdésre a jelenleg vegetáriánusok 16 százaléka, a régi vegetáriánusok 27 százaléka és a nem vegetáriánusok 15 százaléka válaszolt igennel. A nagy evészet és a kontrollvesztés előfordulása a serdülő korosztályban a következőképpen alakult: 21 százalék a jelenlegi, 16 százalék a régi vegetáriánusoknál, és mindössze 4 százalék a nem vegetáriánusoknál. Ugyanezek a számok a 19-23 évesek körében 18, 9 és 5 százalék. A vegetáriánus fiatal felnőtteknél ritkább volt az elhízás, mint a nem vegetáriánusoknál, ilyen összefüggést a tizenévesek esetében nem sikerült kimutatni.

[origo]

hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto.com

Ha túl sok koffeint fogyasztasz...

Egy átlagember számára koffeinből napi 200-300 mg az optimális mennyiség, ami 2-3 csésze kávét jelent. Ha ennél többet iszol, a sok koffein rövidtávon szorongást, alvási nehézségeket és ingerlékenységet, hosszú távon pedig gyomorfekélyt, nyelőcsőgyulladást, vérnyomás-emelkedést és refluxot okozhat. Csak óvatosan!

Még több tipp »
Korszerű sebkezelési tippek

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

carpe diem // 2010 // júl // 31

Na jó az a kanál meg villa ugye!?!

Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (1)
KissTamás // 2010 // júl // 30

KEDVES MINDENKI! Az ismerősök köréből hozott példák, mint látjátok. nem elégségesek statisztikai alátámasztására az igazatoknak. A tény: -Angliában az állam kórházakat tart fenn ...

Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (55)
Amelia38 // 2010 // júl // 22

Igen, valamiben egyet értünk. De ugyebár külsőre a hamis tanulmányok is igaznak tűnnek, éppen ezért csak úgy egyiknek sem fogok hinni. Bizony a vitamingyártók/homeopátiás szereket ...

Mégsem javítja a memóriát a népszerű gyógynövény (18)
Lobo Blanco // 2010 // júl // 18

A fent leírtakhoz csatlakozva nagyon fontos, hogy nem mindegy hol termesztik vagy gyűjtik be az adott gyógynövényt. Sokan ismerik pl. Spirulina Platenis-t a tengeri algát, amit fo...

A gyógynövények is okozhatnak súlyos mérgezést (1)
Szandi // 2010 // júl // 18

Csupa "okos" ember csupa butaságot kommentel...

Okosabbak a szimmetrikus emberek (7)