A televíziózás ölhet

[origo] | 2010. 01. 12., 16:54
Sokkal nagyobb esélyük van a korai elhalálozásra azoknak, akik naponta négy óránál többet töltenek a televízió képernyője előtt, mint azoknak, akik kevesebb időt fordítanak tévénézésre - derült ki egy ausztrál tanulmányból.

A hosszas tévézés a szívre is káros hatással van - írják ausztrál kutatók az Amerikai Szívtársaság Circulation (Keringés) című lapjában.

 

"Negyvenhat százalékkal nagyobb esélyük van különböző okok miatti elhalálozásra a napi négy óránál többet tévézőknek azokhoz képest, akik két óránál kevesebbet ülnek a képernyő előtt. Előbbiek esetében 80 százalékkal magasabb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata" - közölte David Dunstan, a melbourne-i székhelyű Baker IDI Heart and Diabetes Institute (Szív és Diabétesz Kutatóintézet) munkatársa.

 

A szakemberek hat éven át 8800 ausztrál televíziózási szokásait vizsgálták, eltekintve olyan tényezők hatásaitól, mint a kor, a nem, a dohányzás, a testsúly vagy a testmozgás.

 

Dunstan közlése szerint az ausztrálok átlagosan napi három órát televízióznak. A vizsgálat során megállapították, hogy még azok az emberek is, akik rendszeresen végeztek testmozgást, potenciálisan károsították szervezetüket azáltal, hogy hosszú időn keresztül ültek.

 

A hosszas ülés hat a vércukor- és a vérzsírszintre

 

Minden egyes óra, amelyet az emberek a televízió előtt töltöttek, naponta növeli a szív- és érrendszeri betegségek és a rák kockázatát. A megnövekedett kockázatot nem csak az elhízottaknál, hanem az egészséges testsúlyúaknál is tapasztalták, mivel a hosszas ülés egészségtelen hatással van a vércukorra és a vérzsírszintre - magyarázták a kutatók.

 

"Ez a kutatás az sugallja, hogy a rendszeres testmozgáson túl az embereknek kerülniük kell a hosszas ülést akár a televízió előtt, akár munkaidőben vagy autóutaknál. Ami a tévét illeti, hangsúlyos üzenetünk az, hogy kapcsolják ki, álljanak fel és mozogjanak!" - hangoztatta Dunstan.

(MTI)

hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto.com

Ha túl sok koffeint fogyasztasz...

Egy átlagember számára koffeinből napi 200-300 mg az optimális mennyiség, ami 2-3 csésze kávét jelent. Ha ennél többet iszol, a sok koffein rövidtávon szorongást, alvási nehézségeket és ingerlékenységet, hosszú távon pedig gyomorfekélyt, nyelőcsőgyulladást, vérnyomás-emelkedést és refluxot okozhat. Csak óvatosan!

Még több tipp »
Korszerű sebkezelési tippek

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

carpe diem // 2010 // júl // 31

Na jó az a kanál meg villa ugye!?!

Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (1)
KissTamás // 2010 // júl // 30

KEDVES MINDENKI! Az ismerősök köréből hozott példák, mint látjátok. nem elégségesek statisztikai alátámasztására az igazatoknak. A tény: -Angliában az állam kórházakat tart fenn ...

Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (55)
Amelia38 // 2010 // júl // 22

Igen, valamiben egyet értünk. De ugyebár külsőre a hamis tanulmányok is igaznak tűnnek, éppen ezért csak úgy egyiknek sem fogok hinni. Bizony a vitamingyártók/homeopátiás szereket ...

Mégsem javítja a memóriát a népszerű gyógynövény (18)
Lobo Blanco // 2010 // júl // 18

A fent leírtakhoz csatlakozva nagyon fontos, hogy nem mindegy hol termesztik vagy gyűjtik be az adott gyógynövényt. Sokan ismerik pl. Spirulina Platenis-t a tengeri algát, amit fo...

A gyógynövények is okozhatnak súlyos mérgezést (1)
Szandi // 2010 // júl // 18

Csupa "okos" ember csupa butaságot kommentel...

Okosabbak a szimmetrikus emberek (7)