A leggyorsabb fogszabályzás csak hat hétig tart

[origo] | 2010. 01. 13., 18:00
Gyermekkorban akár még bájos is lehet a fogszabályzót megvillantó mosoly, felnőttként azonban már nehezen viseli az ember a szájából kikandikáló drótokat. Léteznek persze esztétikusabb megoldások is, de ezeknek az ára is jóval magasabb. Egy új módszer már hetek alatt eredményt hoz, az eddigiekhez képest kevesebb fájdalom és kellemetlenség árán.

A DAD, magyarul Gyors Fogszabályzásnak keresztelt módszer a korábbi 1-2 év helyett, 6-12 hét alatt rendezi a szabálytalanul álló elülső fogak helyzetét. A szerkezetet napi 20-22 órán kell viselni - ebből következik, hogy egyébként kivehető, tehát például evés vagy fogmosás idejére megszabadulhatunk tőle.

A gyors fogszabályozó átlátszó műanyag szerkezet, mely könnyen felhelyezhető az elülső négy fogra. "Az egyik legnagyobb különbség a hagyományos fogszabályozó eszközhöz képest - mondta el kérdésünkre Dr. Losonczy Levente - hogy míg az a felhelyezés után egy darabig fájdalmasan feszíti a fogakat, a gyors fogszabályozó folyamatosan enyhe nyomást fejt ki. Utánállítást persze ez az eszköz is igényel, 2-3 hetente."

A módszer nem minden esetben alkalmazható, de ha csak a front fogak szorulnak korrekcióra, tökéletes eredményt hoz, akár előre- vagy befelé álló, illetve elfordult, torlódó fogaknál. A kezelés befejeztével azonban még szükséges rögzítőt vagy éjszakai sínt viselni.

[origo]

hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto.com

Ha túl sok koffeint fogyasztasz...

Egy átlagember számára koffeinből napi 200-300 mg az optimális mennyiség, ami 2-3 csésze kávét jelent. Ha ennél többet iszol, a sok koffein rövidtávon szorongást, alvási nehézségeket és ingerlékenységet, hosszú távon pedig gyomorfekélyt, nyelőcsőgyulladást, vérnyomás-emelkedést és refluxot okozhat. Csak óvatosan!

Még több tipp »
Korszerű sebkezelési tippek

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

carpe diem // 2010 // júl // 31

Na jó az a kanál meg villa ugye!?!

Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (1)
KissTamás // 2010 // júl // 30

KEDVES MINDENKI! Az ismerősök köréből hozott példák, mint látjátok. nem elégségesek statisztikai alátámasztására az igazatoknak. A tény: -Angliában az állam kórházakat tart fenn ...

Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (55)
Amelia38 // 2010 // júl // 22

Igen, valamiben egyet értünk. De ugyebár külsőre a hamis tanulmányok is igaznak tűnnek, éppen ezért csak úgy egyiknek sem fogok hinni. Bizony a vitamingyártók/homeopátiás szereket ...

Mégsem javítja a memóriát a népszerű gyógynövény (18)
Lobo Blanco // 2010 // júl // 18

A fent leírtakhoz csatlakozva nagyon fontos, hogy nem mindegy hol termesztik vagy gyűjtik be az adott gyógynövényt. Sokan ismerik pl. Spirulina Platenis-t a tengeri algát, amit fo...

A gyógynövények is okozhatnak súlyos mérgezést (1)
Szandi // 2010 // júl // 18

Csupa "okos" ember csupa butaságot kommentel...

Okosabbak a szimmetrikus emberek (7)