A mechanizmus, amely elindítja a spermiumok úszását, amikor a petesejt közelébe kerülnek, tudósok szerint a férfi fogamzásgátlás új formáihoz, vagy éppen a terméketlenség kezeléséhez vezethet. A San Franciscó-i Kalifornia Egyetem (UCSF) kutatói szerint tanulmányuk azt is megmagyarázhatja, miért teszi terméketlenné a marihuána a férfiakat - derül ki az egyetem honlapján megjelent közleményből.
Az ondósejtek nem kezdenek el úszni azonnal az ejakuláció után, mert erőforrásaik korlátozottak, és egy helyben várakozva nagyobb esélyük van a petesejttel való találkozásra. Csak akkor iramodnak neki, amikor a petesejt már közelebb van.
A tudósok régóta tisztában voltak azzal, hogy a hímivarsejt aktivitását a belső pH-érték (a savasság vagy lúgosság foka) irányítja, ám azt nem tudták, milyen folyamat határozza, illetve változtatja meg ezt a szükséges pillanatban.
A pH, vagyis a lúgosság növelése érdekében a spermiumnak protonokat kell kilöknie a sejt belsejéből, ahol 6-os a pH a női nemi szervben lévő 7,4-es pH-val szemben. Az UCSF kutatói olyan pórusokat találtak most az ondósejt felszínén, melyek éppen ezt a kipumpálást teszik lehetővé.
Yuriy Kirichok kutatásvezető szerint mivel a protonok koncentrációja a hímivarsejt belsejében több mint ezerszer nagyobb, mint körülötte, ezért amint megnyílik egy pórus, kiáramlanak. Mint kiderült, ezek a Hv1 protoncsatornának nevezett pórusok éppen a megfelelő pillanatban nyílnak ki. Ilyenkor egy anandamid elnevezésű vegyületre reagálnak, amelyet az idegsejtek és nőknél például a petesejt membránja bocsátanak ki.
Az anandamid az endokannabinoidok közé tartozó anyag. Olyan idegi ingerületátvivő molekula, melynek működését a marihuánában lévő kannabinoidok utánozhatják. Ez megmagyarázhatja, miért vezet a férfi termékenység csökkenéséhez a kannabisz fogyasztása. Kirichok szerint a marihuána hatására túl korán aktiválódnak a "becsapott" ondósejtek, így elhasználják energiájukat, mire közel kerülnek a petesejthez.
[origo]
A 65 év felettiek illetve a nők menopauza után nagy valószínűséggel szenvednek szemszárazságtól. A legkézenfekvőbb megoldás a párásító, de segít a bőséges A-vitamin bevitel is. A vitamint természetes úton beviheted például lazaccal, szardíniával vagy napi egy tojással. Kapszulában napi 10 000 IU (nemzetközi egység) A-vitamint kapj be 400 IU D-vitamin kíséretében. Ha a szemszárazságod enyhül, A-vitamin adagod felére csökkentheted. Terhes nők az A-vitamin fogyasztás előtt konzultáljanak orvosukkal. A szemszárazságod ellen segítenek az omega-3 zsírsavak is: napi két evőkanál halolaj vagy lenmagolaj.
Szééééép amikor egy tudományos munkát a marketingesek elemezni kezdenek.. És átfogalmazzák az eredményeit. Bár aki a marketingeseknek hisz, az ennél aljasabb dolgokra is képes....
Hatásosabb-e a homeopátia a placebónál? (96)Én is hasonló tapasztalatokra tettem szert. 10 -15 évvel ezelőtt még azt gondoltam, hogy sosem fogok internetezni, és most ennek segítségével még testreszabott munkát is találtam. ...
Stimulálja az agyműködést az internetezés (2)A C-vitaminból hivatalosan ajánlott napi 60mg arra elég,hogy még éppen ne kapjunk skorbutot :)
Túladagolja az országot a vitaminguru (107)@Kopp Mária:"mivel a ma születő gyermekek a jövő zálogai, más szavakkal "közjószágok", hiszen ők jövőbeli munkavállalók, jövőbeli hozzájárulásuk a nemzeti jóléthez mind gyermekesek...
Drasztikusan csökken a petesejtszám 30 év felett (5)Az umami forradalom 1908-ban Tokióban kezdődött, amikor egy kémikus, Kikunae Ikeda glutamátban gazdag ételekben kimutatta az umami ízt. A tudós a kombu algából vonta ki a köznyelve...
Nem az ötödik íz felelős a kínai étterem szindrómáért (7)