Major Tamás főorvos, a Kaposi Mór kórház mosdósi pulmonológiai osztályának vezetője elmondta: a kilenc gyermek - hét testvér és két unokatestvér - pénteken került a gyermekpulmonológiai részlegre. A gyerekek klinikailag jó állapotban vannak, látszólag tünet- és panaszmentesek. A legkisebb négy hónapos, a legnagyobb tizenegy éves.
Azért kell megfigyelés alatt tartani őket, mert a beteggel érintkező, "kontakt" személyként nagy az esélye a megfertőződésüknek, ezt azonban tévedhetetlenül nem lehet azonnal kimutatni - magyarázta a főorvos, hozzátéve: súlyos fertőzést mikroszkóposan két nap alatt tudnak kimutatni, a tenyésztéses vizsgálat azonban legkevesebb tíz nap, de inkább négy hét.
Major Tamás a tbc-fertőzést valószínűsíthető tünetekről elmondta: gyengeség, fogyás, láz, köhögés, éjszakai izzadás. Az alaptünetek akár egy bronchitisszel is összetéveszthetők, ám a tartós legyengülés erősítheti a gyanút.
(MTI)
Egy átlagember számára koffeinből napi 200-300 mg az optimális mennyiség, ami 2-3 csésze kávét jelent. Ha ennél többet iszol, a sok koffein rövidtávon szorongást, alvási nehézségeket és ingerlékenységet, hosszú távon pedig gyomorfekélyt, nyelőcsőgyulladást, vérnyomás-emelkedést és refluxot okozhat. Csak óvatosan!
Még több tipp »Na jó az a kanál meg villa ugye!?!
Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (1)KEDVES MINDENKI! Az ismerősök köréből hozott példák, mint látjátok. nem elégségesek statisztikai alátámasztására az igazatoknak. A tény: -Angliában az állam kórházakat tart fenn ...
Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (55)Igen, valamiben egyet értünk. De ugyebár külsőre a hamis tanulmányok is igaznak tűnnek, éppen ezért csak úgy egyiknek sem fogok hinni. Bizony a vitamingyártók/homeopátiás szereket ...
Mégsem javítja a memóriát a népszerű gyógynövény (18)A fent leírtakhoz csatlakozva nagyon fontos, hogy nem mindegy hol termesztik vagy gyűjtik be az adott gyógynövényt. Sokan ismerik pl. Spirulina Platenis-t a tengeri algát, amit fo...
A gyógynövények is okozhatnak súlyos mérgezést (1)Csupa "okos" ember csupa butaságot kommentel...
Okosabbak a szimmetrikus emberek (7)