Kutatók a "Braccio di Ferro", azaz a Fémkéz nevezetű robot 10 betegen való próbavizsgálatáról írnak a BioMed Központ szabadon hozzáférhető Journal of NeuroEngineering and Rehabilitation folyóiratában.
Elena Vergano, az olszországi Genova Egyetem kutatója az Olasz Technológiai Intézet egy kutatócsoportjával dolgozott együtt, hogy kifejlesszék a robot segédeszközt. "Előzetes eredményeink alapján minden rendben halad és a teljesítmény terén statisztikailag lényeges előrelépés történt. A jövőbeni vizsgálatoknak meg kellene erősíteniük, hogy a robotasszisztált fizikoterápiás kezelések gyakorlati eredményeket hoznak a mindennapos tevékenységekben" - mondta el a kutatónő.
A robot az asztal felett 8-as alakban a helyes irányt mutatva vezeti a betegek kezét, míg a helytelelen mozdulatoknak bizonyos mértékben ellenáll. Ez az interaktív támogatás lehetővé teszi a váltakozó szintű segítéget, arra buzdítva a betegeket, hogy újra megtanulják használni a karjukat.
Vergaro elmondásai szerint " a stroke túlélői abnormális mozdulatokat tesznek karjukkal, például a vállukat használják karjuk megemeléséhez, vagy a törzsükkel dőlnek előre ahelyett, hogy kinyújtanák a könyöküket. Az ilyen helytelen mozdulatok korlátozhatják őket a magasabb szintű mozgás képességek elérésében és a rossz mozdulatok újbóli használatához vezethetnek. A helyes mozdulatok bemutatásával a robot segíteni tud az alany mozgatórendszerének a kívánt mozdulatok tapasztalat utáni megtanulásában."
Medipress
Egy átlagember számára koffeinből napi 200-300 mg az optimális mennyiség, ami 2-3 csésze kávét jelent. Ha ennél többet iszol, a sok koffein rövidtávon szorongást, alvási nehézségeket és ingerlékenységet, hosszú távon pedig gyomorfekélyt, nyelőcsőgyulladást, vérnyomás-emelkedést és refluxot okozhat. Csak óvatosan!
Még több tipp »Na jó az a kanál meg villa ugye!?!
Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (1)KEDVES MINDENKI! Az ismerősök köréből hozott példák, mint látjátok. nem elégségesek statisztikai alátámasztására az igazatoknak. A tény: -Angliában az állam kórházakat tart fenn ...
Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (55)Igen, valamiben egyet értünk. De ugyebár külsőre a hamis tanulmányok is igaznak tűnnek, éppen ezért csak úgy egyiknek sem fogok hinni. Bizony a vitamingyártók/homeopátiás szereket ...
Mégsem javítja a memóriát a népszerű gyógynövény (18)A fent leírtakhoz csatlakozva nagyon fontos, hogy nem mindegy hol termesztik vagy gyűjtik be az adott gyógynövényt. Sokan ismerik pl. Spirulina Platenis-t a tengeri algát, amit fo...
A gyógynövények is okozhatnak súlyos mérgezést (1)Csupa "okos" ember csupa butaságot kommentel...
Okosabbak a szimmetrikus emberek (7)