Rekordösszeg gyűlt össze a gyereksebészet javára K&H gyógyvarázs programban

-- | 2010. 05. 27., 14:36
A pénzintézet 2006-ban hirdette meg először MasterCard kártyaprogramját, hogy az újabb forrásból még több gyermekgyógyító intézményt támogathasson. A bankkártyabirtokos ügyfelek aktív részesei lehetnek a gyűjtésnek azzal, hogy a vásárlásaik során kártyával fizetnek, és mindez közben nekik egy forintba sem kerül. Az idei rekordösszeg 3,9 millió forinttal magasabb a tavalyinál, melynek köszönhetően idén hat intézményrészesülhetett a támogatásból.

A gyermekek egészségügyi ellátását támogató gyógyvarázs program 2004-ben indult el. Az életre hívásnak fontos célja volt, hogy az orvosoknak és az ápolóknak jobb lehetőséget biztosítsanak ahhoz, hogy korszerű műszerek segítségével minél pontosabban tudják diagnosztizálni az adott betegségeket. Minél kevesebb tűszúrás kell egy gyerek betegségének diagnosztizálásához, annál kevesebb trauma éri.


A K&H Egészséges Nemzetért Alapítvány 2009-ben hatodik alkalommal indította el gyógyvarázs gyermek-egészségügyi programját. A program fő elemét képező országos pályázat hatálya kiterjedt az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvőbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra is. Az intézmények összesen a bruttó 25 millió forintos pályázati alapból egyenként legfeljebb 5 millió forint értékben pályázhattak gyermekgyógyászati- és mentési eszközökre. A program  indulása óta már több, mint 234,5 millió forint értékben 74 kórház, mentőszolgálat munkájához járult hozzá műszerekkel és orvosi berendezésekkel, melyből 125 millió forintot pályázat útján ítélt oda.


A kezdeményezés a kezdetektől fogva a keretösszeg mellett több forrásból és új elemekkel bővítve igyekszik a rászorult intézményeket támogatni. A műszer- és eszköztámogatás mellett a program a gyermekek lelki egészségét is szem előtt tartja, ezért minden évben országszerte szórakoztató gyermekprogramokkal is segíti a kis betegek gyógyulását.

"A K&H Csoport gyermekegészségügyet támogató programjának fő gerincét képező országos pályázatot immár hetedik alkalommal írtuk ki. A gyermekgyógyító intézmények orvosait arra bíztatom, hogy pályázataikat idén is nyújtsák be, hiszen láthatják, a K&H gyógyvarázs támogatói programjában a pályázati keretösszeg felett több forrás is rendelkezésre áll a kórházak támogatására. A további programelemek támogatott intézményei pedig általában a benyújtott pályázatok közül kerülnek ki" - mondta Horváth Magyary Nóra.

"A 2009-es pályázati nyertesek között sajnos nem szerepeltünk, így 2010 tavaszán már lemondtunk a tavaly megpályázott műszerről. Ezért hatalmas volt az öröm, amikor a jó hírrel felhívtak bennünket. Szülészetünkön évente 3100 újszülött jön világra, 15-20 százalékuk koraszülöttként. A Perinatális Intenzív Centrum évente 350 csecsemőt kezel, akik kórházunkban vagy a szomszédos kerületek szülészetein látták meg a napvilágot. A K&H gyógyvarázs segítségével elnyert lélegeztető gép a 2000 gramm alatti súllyal született koraszülöttek tüdőbetegségeinek kezelésére szolgál" - mondta Dr. Szentpétery Mária, a HM Állami Egészségügyi Központ Újszülött osztályának vezető főorvosa.

hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto.com

A friss lehelet titka

Egy teáskanál mézbe tégy egy csipet őrölt fahéjat, majd ezt a mixet keverd bele egy pohár meleg vízbe. Hűtsd le kissé, majd gargalizálj a lével.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

kikerics // 2010 // sze // 07

Hogy hagyta a családja, hogy ekkorára hízzon??? Ez nagyon nagy felelőtlenség. Ilyen fiatalon lenyomorodni... Máshol nagyobb szükség lenne a kajára, ő meg leküldi és aztán csak nyom...

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (8)
KissTamás // 2010 // sze // 07

Kedves villanó! Egy kicsit érdekesnek találom, hogy Hermes Trismegistust csak a homeopátiával foglalkozó oldalak hozzák összefüggésbe a homeopátiával. Alkímiával, asztrológiával ...

Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (104)
villanó // 2010 // sze // 07

Anikónak: Én ugyan nem vagyok pszichológus, de szerintem az intelligensebb emberek nem elsősorban a pénz miatt élnek tovább, hanem mert OLVASNAK. Pl. azt, hogy milyen anyagok vann...

Okosabbak a szimmetrikus emberek (11)
juxta // 2010 // sze // 06

Ha sikerül rászoktatni a fiatalokat a kábszerre /és úgy néz ki sikerül.../, akkor a milliomosok tovább csalhatnak, lophatnak, manipulálhatnak, anélkül, hogy az emberek jól pofán ak...

Marihuána fiataloknak - orvosi rendelvényre (5)
Quad Damage // 2010 // aug // 14

Hehehe, vajon miért jut erről eszembe Kitano mester? :D

Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (2)