Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától

Pácsonyi Daniella | 2010. 02. 17., 14:50
A WHO az első hat hónapban csak anyatejes táplálást ajánl, sokan viszont az első két évben szoptatnak, a hosszú időszak alatt a szexuális élet is akadozik, ez pedig alaposan megviselheti a kapcsolatot. A szoptatás jótékony hatását senki sem kérdőjelezi meg, a szoptatási időszakról megoszlanak a vélemények. A szoptatás lényege, hogy ne válasszuk le a gyereket erőszakosan, de ne is kényszerítsük rá az anyatejet, ha már nem igényli. És ami a legfontosabb: senki ne érezze magát rossz anyának, csak azért mert nem tud szoptatni. 
Forrás: iStockphoto

La Leche Liga

Régebben, amikor több generáció együttélése és a csecsemők szoptatása még általános volt, a kislányok úgy nőhettek fel, hogy mindig volt a családban egy szoptató nővér vagy nagynéni, aki a felnövekvő generáció számára mintául szolgálhatott. A nagycsaládban a fiatal anyát tapasztalt nőrokonai segítették a szoptatás megtanulásában és a felmerülő gondok megoldásában.
Ma - részben a nagycsalád felbomlása, részben a szoptatás háttérbe szorulása miatt - felnőhet egy kislány úgy, hogy még soha nem látott szoptató nőt, a fiatal anya környezetéből pedig hiányoznak a tapasztalt nőrokonok. Ezt a hiányt hivatott pótolni a La Leche Liga Magyarországon.

"Körülbelül 22 hónap, amit egy párnak fel kell áldoznia szexuális életéből ahhoz, hogy családdá szerveződjenek. A terhesség, a szülés utáni első hat hét, ami a gyermekágyi időszak, majd ezt követi a szoptatás, a szülés utáni első menstruáció, valamint a gyerek leválásának időszaka, egy átlagos család esetében ezek a periódusok teszik ki ezt a bizonyos 22 hónapot" - válaszolta kérdésünkre dr. C. Molnár Emma pszichológus.


Szoptassunk, de meddig?


Az Amerikából indult La Leche  mozgalom követői azt vallják, hogy minél tovább szopik a gyerek annál jobb. A csoport tagjai között az sem ritka, hogy valaki az 5-6 éves gyerekét is szoptatja. A tagok általában nagyvárosok zöldövezeteiben élnek és a közös szoptatás, éppúgy az életük részévvé vált, mint nagyanyáik korában a közös kézimunka. A "zöldözvegyek", ahogy a köznyelv hívja őket, javarészt olyan értelmiségi anyák, akik karrierjüket félbeszakítva inkább a főállású anyaságot választották.


Gyakran szoptatják ugyanazzal a tejjel a kisebb és nagyobb gyermekeiket is, éppen úgy, ahogy azt elődeink is tették. A különbség csupán annyi, hogy amíg a múltban, valamint a fejlődő országokban ma is alkalmazott gyakorlat a túlélést szolgálja, addig a mozgalom követői szinte státusszimbólumként tekintenek a szoptatás e formájára. Magyarországon ezzel szemben csak útmutatást kínál a szoptatást zászlajára tűző szervezet (lásd keretes írásunkat).


A szoptatás fontosságát a WHO sem kérdőjelezi meg, sőt az általuk kiadott irányelv az első hat hónapban kizárólag anyatejes táplálást ír elő. "A legtöbb anyának azt szoktuk javasolni, hogy az első hat hónap után fokozatosan próbálja meg bevezetni a különböző növényi és állati eredetű ételeket, így a leválás időszakára a gyereknek már nem lesznek ismeretlenek az anyatejen kívüli ízek sem" - mondja dr. Karoliny Anna gyerekgyógyász. "Kutatási eredmények is alátámasztják, hogy a gyermeknek az a legjobb, ha a második hat hónapban is, és a következő egy évben is kap anyatejet, két év felett viszont már az anyatej jótékony hatásai kevésbé kimutathatóak."

Az anyatej

Az anyatej mind összetételében, mind mennyiségében folyamatosan alkalmazkodik a csecsemő igényeihez. Az immunrendszer kialakulásához szükséges immunanyagot, a növekedéshez szükséges fehérjét, zsírt, D-vitamin felszívódásához elengedhetetlen taurint, anti-oxidánst valamint gyulladáscsökkentő anyagot tartalmaz. Az anyatejben olyan hosszú szénláncú telítetlen zsírsavak találhatóak, amelyek az idegrendszer fejlődéséhez szükségesek. Ahogy telik az idő, az anyatej fokozatosan egyre fehérebb lesz, ezzel együtt hígabbnak tűnik, azonban a beltartalma az első időszakban semmivel sem lesz szegényebb. Az anyatej összetétele egy szoptatáson belül is változik. A"tej eleje" hígabb, nagy a cukortartalma, de kevesebb fehérje és zsír van benne. A szoptatás második felében a baba a nagyobb energiatartalmú zsír- és fehérjedús tejhez jut hozzá.



 

"Egy gyerek számtalan módon, és számtalanszor leválhat, de semmiképpen sem szabad sürgetni. Az első ilyen lépcsőfok, amikor az anya újra elkezd menstruálni, ugyanis ekkor az anyatej íze megváltozik. Az is elfogadott, ha a nagyobb gyerek a kistestvér szopása láttán újra kedvet kap az anyatejhez, ezt sem szabad megtiltani. Egy 3-4 éves kisgyereknek nehéz megmagyarázni, hogy ő miért nem kap abból, ami korábban számára is természetes volt" - nyilatkozott a leválasztásról dr. C. Molnár Emma. "Amennyiben az anya és a gyermeke között normális a kapcsolat a gyerek magától fogja elhagyni a szopást."


Emellett szól az is, hogy amint a gyerek érdeklődése csökken az anyatej iránt, úgy csökken az anyatej mennyisége, így az anyák szépen lassan lecserélhetik a szoptatós melltartót.


Szex és szoptatás


A leválasztás mellett a szoptatással kapcsolatban egy másik kényes téma is felmerül, mégpedig a szexuális élet. Orvosi szempontból a szülés után hivatalosan 5-6 hét a gyermekágy időszaka. Ez alatt a szülés alatti anatómiai, lelki változások visszaállnak, de ezekben a hetekben még nem javasolt a szexuális élet, hiszen nagyobb a fertőzés veszélye, a tisztulás, lochia (a szülés után a méh összehúzódását kísérő folyás, mely szövettörmeléket, véralvadékot és a méh sebgyógyulásának váladékát tartalmazza) miatt higiéniás szempontból sem ideális a nemi élet, valamint az altesti, gáttáji fájdalom, sebgyógyulás is akadályt jelenthet. A szoptatás azonban egészen más kérdés.

Szoptatás a történelem során

- Spártában a nőknek kötelező volt szoptatni, a plebejusok minden gyermeket, az uralkodó felesége a legidősebbet szoptatta. Themistesz királynak például a másodszülött fia örökölte a trónt, csupán azért, mert az édesanyja őt szoptatta és nem az elsőszülöttet.

- Az 1500-as és 1700-as évek között a tehetős angol nők alakjukat féltve, nem szoptatták a gyermekeiket, az tartották, hogy a szoptatás öregít. Aki nem talált szoptatós dajkát, az zabkásával táplálta a gyerekét, így többek között ennek köszönhetően rengeteg kisbaba halt meg egyéves kora előtt.

- Pierre Budin nevéhez fűződik a perinatális orvoslás és az első szoptatós klinika megteremtése. Akkoriban 1000 élve született csecsemőből 288 halt meg, ennek hatására írta meg "A szoptatott csecsemő" című könyvét, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy minden körülmények között a csecsemő szoptatására és az anyák felvilágosítására lenne szükség.



 

Nehéz időszak az apának


"A szoptatás során az anyák hormonháztartása megváltozik, és gyakran előfordul, hogy ez a szexuális életet is érinti. A mellek feladata elsősorban az lesz, hogy az újszülöttet táplálja, a nemi jelleg ilyenkor háttérbe szorulhat - nyilatkozta dr. Lőrincz Ildikó nőgyógyász.


A hormonális változások miatt elképzelhető, hogy a nők kevésbé fogják kívánni a szexet a szoptatás időszakában, bár a 6-12 hónap hosszú időnek tűnhet az apukának. A szoptatást azonban, amennyiben az anyának van lehetősége rá, nem érdemes kihagyni, már csak egészségügyi szempontok miatt sem. "Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy a szoptatás megelőzhet számos fajta mell és petefészekrákot is" - tette hozzá a nőgyógyász.


A test ilyenkor nem az utódnemzésre van berendezkedve, sok nő panaszkodik arról, hogy a hüvelye kevésbé nedvesedik, és az sem véletlen, hogy ebben az időszakban a szervezet, valamennyire, még ha nem is száz százalékosan, de gondoskodik a fogamzásgátlásról.

Forrás: iStockphoto


"Ez az időszak nagyon fontos egy nő életében, ugyanis ilyenkor válik emocionálisan anyává, ezért, még ha nehéz is ez az időszak a pár férfitagjának, érdemes arra gondolni, hogy ez pár hónap igen rövid időtartam ahhoz képest, amit a szoptatás befejezése után együtt tölthetnek" - nyilatkozott dr. C. Molnár Emma. "A szexuális élet helyreállításának érdekében nem szabad sürgetni a leválasztást, ugyanis ez, mind az anya, mind pedig a gyerek számára felesleges traumát jelenthet."


"Az én babám lassan három hónapos, és szülés óta nem voltunk együtt a férjemmel, bár semmilyen orvosi szakvélemény nem tiltja. Estére viszont annyira elfáradok, hogy örülök, hogy ha ágyba kerülhetek és pihenhetek pár órát a következő szoptatásig. Ráadásul a melleim annyira érzékennyé váltak, hogy nem igazán kívánom az érintést" - meséli egy első gyermekét szoptató édesanya.


"A köztudattal ellentétben a gyermekágyi időszak nemcsak az első hat hétre vonatkozik, bár a szakorvosok valóban csak ezekben a hetekben tiltják a szexuális életet. Az utána következő nagyjából egy év, még mindig ennek a folyamatnak a része, ami magába foglalja a szoptatást és a késői gyermekágyat is. A gyerek és az anya között ebben az időszakban egy bensőséges, szinte szimbiotikus kapcsolat bontakozik ki, és sok édesapa feleslegesnek gondolja magát ezekben a hónapokban" - nyilatkozta a gyermekágyról dr. Horvát Mónika szexuálpszichológus.


"A férfiak sokszor érezhetik magukat mellőzve, hiszen ők már a terhességben is csak külső szemlélőként vehettek részt, azonban mégis fontos, hogy a szoptatás időszakában támogassák és óvják az anyukát, hiszen az első év vége jelentős fordulópont számukra, ugyanis a gyerekek ekkor kezdenek nyitni a világ felé, és a felfedezésben az apák igazi segítőtársak lehetnek, kárpótolhatja őket az elmúlt időszakért."

 

A LifeMagazin műsorán!
 

38 komment

Az [origo] cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! (Figyelem! A 2009. április 15-e előtt működött kommentrendszer regisztrációi már nem érvényesek!) Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

Elfelejtett jelszó

39 Szilvi75 2010. 02. 23. 09:27

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.Hát....

38 Szilvi75 2010. 02. 23. 07:25

A cikk címének íróját 22 hónapra türelmi pályára állították vagy csak ezzel akarta az olvasottságot növelni?

22 hónap megvonás? Nálunk nem volt ilyen! A terhesség utolsó pillanatáig működött a dolog, kisfiam hamarosan három éves, szoptatom, de nem akadályoz semmiben, a hatodik hét letelte után normálisan működött minden tovább.
Ha az apának vagy anyának gondjai vannak, akkor azt nem a szoptatás és terhesség rovására kell írni, hanem máshol kell keresni a forrást.
Számomra bosszantó az özvegy szó használata. Kimondottan boldog párkapcsolatba élek, mindhárom gyerekemet becsülettel szoptattam, addig amíg igényelték. Önként adtam fel a karrieremet, mert tudtam, el fog jönni az idő amikor újra kezdhetem.
Erre a mondatra is szeretnék rácáfolni : „két év felett viszont már az anyatej jótékony hatásai kevésbé kimutathatóak." Kisfiam krónikus beteg, a nagy könyv szerint minden nyavalyát össze kellene szednie, nekünk pedig az antibiotikum gyártókat gazdagítani. Napi rendszerességgel járunk különböző gyermektársaságokba, ahol bármit összeszedhetne. Az elmúlt egy évben nem volt beteg, nem szedet gyógyszert, nem kap semmilyen vitamint a gyümölcsön kívül CSAK igény szerint szoptatom.
"Amennyiben az anya és a gyermeke között normális a kapcsolat a gyerek magától fogja elhagyni a szopást." Ez így igaz, nálunk ez most kezdődött el és nem siettem. Ja, és a férjem sem!!!
"Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy a szoptatás megelőzhet számos fajta mell és petefészekrákot is" - tette hozzá a nőgyógyász. Szerintem, ha létezne a 22hónap türelmi idő, ami szerintem légből kapott hülyeség, akkor már ezért megérné.
A cikk egyik kézzel ad, a másikkal elvesz. Lesajnálja, megalázza, az egyébként valóban jól és segítő szándékkal működő La Leche Liga tagjait. Nekik köszönhetem, hogy tudom szoptatni a kisfiamat és el kell mondanom, igaz ritkán veszek részt az összejöveteleken, de itt nem az a cél, hogy mindenki előkapja a mellét és szoptasson, hanem a felmerülő problémákban egymáson segítsenek, mert ahogy a példa is mutatja a médiában kevés a szoptatást támogató szándék.
Gazdagítsuk inkább a tápszergyárakat! Igaz?

37 desideria 2010. 02. 23. 00:45

19 évesen téged tényleg férfinek lehet nevezni, nem úgy, mint a többi 19 éves fiúcskát:) Hogy mért nem gondolkodik mind így???
-------
Nálunk egy másik helyzet áll fenn és a környezetemben is átlagban ez a gond,hogy az apa a terhesség alatt a bent lévő baba miatt tartott a sextől, majd a szoptatás ideje alatt is. kb. a 10 megkérdezettből 2 anya nem kívánja, 2-nél minden rendben és 6-nál az apa nem közeledik valamiért.
Én sem érzem magam fáradtnak, a gyerek is átalussza az éjszakákat, anyagi gondjaink sincsenek, hogy halálra gürizze magát a párom és a megkérdezetteknél sem volt ilyen gond, de valamiért mégsem hiányolják, kezdeményezik,sőt inkább elutasítják a sexet a szülés után is.
Most,hogy olvastam ezt a cikket már csak reménykedem, hogy ha letelik a 22 hét,amiből nekem még 12 hátra van,akkor talán lesz kedve ismét ....:)

36 Szoptatás 2010. 02. 22. 23:14

Kedves Vica!

Nagyon szépeket és okosakat írtál, köszönet minden érző szülő nevében.

Idézek néhány dolgot a La Leche Liga honlapjáról:
www.lll.hu


Egy édesanya leveléből

"Ma este (Bogárka már elmúlt 9 hónapos) mint minden este, most is összebújtunk, amikor szopizott. Elmélyülten, nagyon figyelve, Ő még tudja, hogy az evés az éltető erő, nem lehet félvállról venni. Közben néha rám pillantott, az igazi, hamisítatlan, mély tüzű, bensőmbe látó bogárpillantásával. Hogy igen, ez tőlem jön... Hogy ez hogy lehet, nem tudom, de közben, ahogy nézzük egymást, egyre és egyre jobban szeretem, 9 hónap óta, napról napra, pedig mikor a születése után a hasamra kucorodott, azt gondoltam, ennél nagyobb szeretet nincs, nem lehet a világon. És mégis.... napról napra nő, mintha a szívem vele együtt nőne, hogy beleférjen... aztán befejezte az evést, és nézegette, piszkálgatta a ruhámat, a cicimmel a szájában. Éles kis fogai vannak alul és felül is, hihetetlenül óvatosan tartotta, el nem engedné ilyenkor semmiért se. Fekszik az ölemben, odakucorodva, ahogy csak bír, összeforrva eggyé velem, és látszik, érződik, hogy elégedett, boldog, biztonságban van. Aztán rám néz, és kuncog, először huncutul, mikor visszanevetek, már kacag, hogy ilyenkor percek vagy órák telnek el, nem tudom, megáll a világ, nézünk egymás szemébe, egyek vagyunk, együtt nevetünk, hangosan kacag Bogárka, pajkosan, boldogan újra és újra... ez a Világ. És ez nap mint nap megismétlődik..."

35 Szoptatás 2010. 02. 22. 23:09

Matuska és Izi dor!

Szó sincs 22 hónap böjtről.
Másrészről viszont én is agyonlőném azt az a férfit, aki terhesség vagy szoptatás alatt megcsalja a párját.
Meg kell beszélni, ki mit szeretne, mert mindíg van olyan megoldás, ami minden érintettnek jó.
Mi földön alszunk, együtt a gyermekünkkel, igény szerint szoptatok és semmi hátrányát nem látjuk a szexuális életünknek, pedig szex-függők voltunk korábban, talán csak többet kacagunk néhány új helyzeten...
A férjemnek esze ágában sincs félre lépni, mert nincs rá oka.
Kölcsönösen odafigyelünk egymásra, lelki mélysége van a kapcsolatunknak és ez ritka-tudom.
Törekedjetek erre, mert ez az élet értelme, s nem a felszínes hülyeségek!

34 Szoptatás 2010. 02. 22. 22:55

Droszinak javaslom, olvasson utána annak, amit mondd (szülő-gyerek kapcsolat hosszútávú szoptatás alatt), mert semmi valóságalapja nincs.

33 Szoptatás 2010. 02. 22. 22:48

"A hormonális változások miatt elképzelhető, hogy a nők kevésbé fogják kívánni a szexet a szoptatás időszakában, bár a 6-12 hónap
hosszú időnek tűnhet az apukának."

Ez sem igaz.Van olyan anyuka, akinek kifejezetten szoptatás alatt jön meg a kedve...

"Ez az időszak nagyon fontos egy nő életében, ugyanis ilyenkor
válik emocionálisan anyává, ezért, még ha nehéz is ez az időszak a
pár férfitagjának, érdemes arra gondolni, hogy ez pár hónap igen
rövid időtartam ahhoz képest, amit a szoptatás befejezése után
együtt tölthetnek" - nyilatkozott dr. C. Molnár Emma. "A szexuális
élet helyreállításának érdekében nem szabad sürgetni a
leválasztást, ugyanis ez, mind az anya, mind pedig a gyerek
számára felesleges traumát jelenthet."

Ez különösen gerinctelen.Egy pszihológustól meg főleg, hisz neki lenne dolga, hogy megtalálja az okokat a párnál , ha hónapokig nincs szex (mert az nem normális),bár legtöbbször az anya kimerültsége az ok, amin viszont lehet segíteni.

Elkeserítő, hogy egy ilyen cikk megint milyen sokat tud ártani.
Elolvassa egy első gyermekét olvasó pár, szinte biztos, hogy elhatározza, hogy náluk nem lesz hosszútávú szoptatás. Gratulálok az
írónak! Aki mellesleg feltüntethette volna a forrásokat, ha már szó
szerint idéz a Liga honlapjáról!

Egyébként nemrég jelent meg egy ausztrál tanulmány arról, hogy az apa
támogatása milyen sokat jelent szoptató anyának ill. hogy az apa
leginkább azt szeretné, ha bevonnák őt a babagondozásba.
http://www.internationalbreastfeedingjournal.com/content/4/1/15

Mintegy válaszul erre megjelent egy írás egy eü. dolgozótól arról,
hogyan készíti fel az apákat a szoptatásra (
http://www.ibreastfeeding.com/Jan2010Newsletter.pdf 14. oldal: THE ROLE
OF THE FATHER IN BREASTFEEDING).

32 Szoptatás 2010. 02. 22. 22:41

Emberek!

"A tagok általában nagyvárosok zöldövezeteiben élnek és a közös szoptatás, éppúgy az életük részévvé vált, mint nagyanyáik korában a közös kézimunka."

Tagja vagyok a La Leche Ligának és bizton állíthatom, hogy nem egy perverz szekta, ahol a tömeges szoptatás a cél közmegbotránkozás céljából, sokkal inkább a cikkben olvasott tévhitek eloszlatása, az anyukák bíztatása a kötődő szülő-gyermek kapcsolat kialakítására és önbecsülésük növelése.Ezen túl nem csak diplomások a tagjai és nem csak a zöldövezetekből, micsoda bugyuta beskatulyázás ez?!
Felháborítónak tartom ezt az irományt és őszintén sajnálom, hogy az anyukákat gusztustalan módon félre vezetik az ilyen buta cikkek írói.
Önérzetes Apukák, hol vagytok? Miért nem szóltok hozzá? Egy apuka nem SZEXGÉP, gyermeke születésével Ő is SZÜLŐVÉ válik Ő is szeretné gondozni a kisbabáját és egyáltalán nem biztos, hogy a szex lesz neki továbbra is a legfontosabb!

"Körülbelül 22 hónap, amit egy párnak fel kell áldoznia szexuális
életéből ahhoz, hogy családdá szerveződjenek"

Ez ostobaság!Hogy ne menjek messzire, nálunk néhány hét maradt ki, de az alatt az apuka sem vágyott másra az alváson kívül, mert neki is fel kell dolgozni a sok új élményt és ő sem feltétlenül tud aludni éjszaka, ha lelkiismeretesen segít a párjának és közben nappal dolgozik is.

"Magyarországon ezzel szemben csak útmutatást kínál a szoptatást
zászlajára tűző szervezet."

Hogy merészeli a cikk írója így lealacsonyítani a csecsemő táplálásának, gondozásának ezt a legtermészetesebb és legnormálisabb módját?
A nemzetközi Liga és a magyarországi ugyanazt csinálja.
A Liga nem egy új divat-szerveződés, hanem olyan kulturált, melegszívű közösség, ahol az emberek igyekeznek a lassan elfeledett SZERETETET fenntartani gyermekükkel és ennek gyakorlati módjait elsajátítani.
A tagoknak nem az célja, hogy a tökéletes alakjukat féltve a rendkívül káros tápszerekkel tömjék a pár hetes csecsemőt és támadjanak mindenkit, aki nem ezt teszi.
A tagoknak az sem célja, hogy a tévé elé ültesse fél délelőttre gyermekét, csak hogy kifesthesse a körmeit, mint ahogy az sem, hogy karrierje érdekében babysitterre vagy bölcsödére bízza gyermekét.
A szülővé válás nem arról szól, hogy minél kényelmesebbé és egyszerűbbé tegyük az életünket, hanem hogy tiszta szeretettel felelősséget vállaljunk egy kisbabáért, becsülettel felneveljük, mert nem Ő akart megszületni, hanem MI szülők döntöttünk emellett.

"A szoptatás fontosságát a WHO sem kérdőjelezi meg,"

Ez a szavak kiforgatása!



"két év felett viszont már az anyatej jótékony hatásai kevésbé kimutathatóak."

Hazugság!A szoptatás hatásai (anya és a gyermeke szempontjából is)dózisfüggőek (minél többet kap belőle / minél hosszabban szoptat az anya, annál erősebb a hatás).


"Ahogy telik az idő, az anyatej fokozatosan egyre fehérebb lesz,ezzel együtt hígabbnak tűnik, azonban a beltartalma az első időszakban semmivel sem lesz szegényebb."

Ez teljesen hülyeség.

"Az első ilyen lépcsőfok, amikor az anya újra elkezd menstruálni,
ugyanis ekkor az anyatej íze megváltozik."

Akárcsak ez...


31 woland 2010. 02. 22. 21:19

Kedves Mindenki,
nőként kell most azt mondanom, hogy ez agyrém!
Első, ezidáig egyetlen házasságom a szex hiánya miatt ment tönkre. Az ex férjem ugyanis nem igényelte. Így aztán el tudom képzelni annak a férfinak a helyzetét, aki 22(!) hónapig tiltólistán van, akiről teljes mértékben megfeledkezik a nő, mert éppen az anyaszerepben tetszeleg.
Nem vagyok sem szexuálpszichológus, sem orvos, de az olvasmányaim alapján (ami nem az Internet c. "tudományos folyóirat") azért rémlik, hogy a nőben lejátszódó kémiai folyamatok okozhatnak némi zavart a rendszerben. Elfogadom, hogy az új szerepre rá kell hangolódni, de úgy gondolom, a régieket sem szabad elfelejteni. Elfogadom, hogy az anya-gyermek kapcsolat mindennél erősebb - de stabil érzelmi háttér nélkül ez a kapcsolat előbb-utóbb valami beteges ragaszkodássá válik, amivel pontosan annak ártunk, akinek a legjobbat akarjuk (sajnos számos ilyen anya-gyerek kapcsolatot látok a környezetemben).
Mindenki elvárja a férfitól, hogy legyen megértő, hogy majd "kárpótolja" őt a gyermek, amikor 1 éves korában kinyílik számára a világ.. Hát persze.. Csak azt felejtik el, hogy a férfitól is csak annyiban várható el a megértés, amennyiben a nő is "megértő". Egy kapcsolat akkor működik, ha az "adok-kapok"-ban (nem találtam jobb kifejezést, de szerintem mindenki érti, mire gondolok) is megvan az egyensúly. Ha mindig csak a nő kap - mert az neki "jár" - az egyensúly felborul. És ez senkinek nem lehet az érdeke, sőt, azt is mondhatnám, hogy a gyereknek ártunk vele a legtöbbet - mert ugye senki nem akarja olyan családban felnevelni a gyermekét, ahol apa és anya folyton marják egymást, ahol a szexhiány miatti feszültséget vágni lehet a levegőben, és ahol apa előbb-utóbb keres magának egy barátnőt, akitől megkapja, amit anyától nem.
Szóval óvatosan az ilyen cikkekkel, a női önzéssel, mert nagyot lehet ám arcra esni.. különösen egy kezdő anyának.

30 mkonya@volgyvidek.hu 2010. 02. 22. 15:17

Kedves Mindenki!
Azokkal a pasikkal, akik azt gondolják el kell menni másik nőhöz, amikor az asszony nem akarja a "türelmi időben" a szexet, hát inkább nem mondom mit kéne velük csinálni!
A szex különben is a nőért van....
A gyerekcsináláshoz kellett a férfi, a gyerekneveléshez kell a férfi...stb. Nem felesleges a gyereke/i életében és a társ életében sem SOHA!
A nő kellett, hogy kihordja, megszülje, szoptassa,stb a GYEREKEDET TE FÉRFI, akkor legalább azzal a minimális tisztelettel tartozol neki, hogy nem mész félre nyefetelni, mert ő épp most szült és még nem képes szeretkezni.
Elnézést mindenkitől, de ez a "megtermékenyítettem, aztán megyek a másik lyukra" c. történet g...talan.
De tény és való, hogy mindenkinek szíve joga. Viszont én inkább ezt nem írtam volna le. Büszke lehet.
Üdv!
  1 3 4
hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto.com

A friss lehelet titka

Egy teáskanál mézbe tégy egy csipet őrölt fahéjat, majd ezt a mixet keverd bele egy pohár meleg vízbe. Hűtsd le kissé, majd gargalizálj a lével.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

tintoretto // 2010 // sze // 09

Az evéskényszer borzasztó dolog. Hiába tudod, hogy ezt-azt nem szabad, annyit nem szabad, mégis eszel. A józan érvek itt nem segítenek!

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (10)
KissTamás // 2010 // sze // 07

Kedves villanó! Egy kicsit érdekesnek találom, hogy Hermes Trismegistust csak a homeopátiával foglalkozó oldalak hozzák összefüggésbe a homeopátiával. Alkímiával, asztrológiával ...

Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (104)
villanó // 2010 // sze // 07

Anikónak: Én ugyan nem vagyok pszichológus, de szerintem az intelligensebb emberek nem elsősorban a pénz miatt élnek tovább, hanem mert OLVASNAK. Pl. azt, hogy milyen anyagok vann...

Okosabbak a szimmetrikus emberek (11)
juxta // 2010 // sze // 06

Ha sikerül rászoktatni a fiatalokat a kábszerre /és úgy néz ki sikerül.../, akkor a milliomosok tovább csalhatnak, lophatnak, manipulálhatnak, anélkül, hogy az emberek jól pofán ak...

Marihuána fiataloknak - orvosi rendelvényre (5)
Quad Damage // 2010 // aug // 14

Hehehe, vajon miért jut erről eszembe Kitano mester? :D

Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (2)