Nőkre veszélyesebb a szívroham, mint férfiakra

Medipress | 2010. 03. 17., 19:15
Kutatók szerint a szívrohamon átesett nők kétszer olyan valószínűséggel halnak meg a következő egy hónapon belül, mint a férfiak, mert a férfiaktól eltérő orvosi kezelésben részesülnek.

A tanulmány 3000 nőt és férfit vizsgált, akik a francia Franche-Comte térségben kerültek kórházba kardiális eseményt követően 2006 és 2007 között, a számukra előírt kezelési módszerekre kitérve. Kiderült, hogy a nőkön kisebb valószínűséggel végeztek angiográfiai (érfestéses) vizsgálatot illetve angioplasztikát (szívkoszorúér tágítást, melynek során gyakran egy kisméretű sztent bevezetésével nyitva tartják az artériát).

A tanulmány vezető szerzője szerint az eredmények arra utalnak, hogy a nőkön is el kellene végezni azokat az agresszívebb kezeléseket, amelyeket jelenleg a férfibetegek számára tartogatnak.

"Ez alapján arra következtethetünk, hogy a női betegek körében a mortalitás csökkentése érdekében invazívabb eljárásokat kellene alkalmaznunk" - nyilatkozta Francois Schiele, a Besancon egyetemi kórház kardiológiai osztályának vezetője az Amerikai Kardiológus Kollégium atlantai konferenciáján. "Olyan esetekben, amikor nincs nyilvánvaló ellentmondás, a nők esetében is minden javasolt stratégiát alkalmazni kellene, az invazív stratégiákat is beleértve. Kutatásunkban arra a központi kérdésre próbáltunk választ adni, vajon a mortalitás eltérése a nők és a férfiak között szívroham után a kezelések alkalmazásával áll-e összefüggésben."

Elismerte, hogy pszichológiai eltérések is vannak a férfiak és a nők között, amelyeket számításba kell venni akkor, amikor a különböző nemhez tartozó betegeknek ugyanazt a kezelést javasolják. Jó példa erre az angioplasztika.

"Az orvosok a nagy, egyenes artériát keresik, a nők esetében viszont kanyargós, kis artériák vannak" - mondja a kutató.

Hangsúlyozta azonban, hogy a női betegek artériájába is be lehet vezetni sztenteket, amelyek tökéletesen működhetnek, amennyiben a sebész megfelelő felkészültséggel rendelkezik az eljárás lebonyolítására.

A Brigham Női Kórház szív-érrendszeri képalkotó részlegének igazgatója szerint a tanulmány olyan időben látott napvilágot, amikor egy nagyobb tudatosság kezdi övezni a nők egészségét.

"Szinte mindegyik jelentősebb amerikai kórháznak van programja a női egészséggel kapcsolatban" - állítja. "A helyzet pozitív irányban változik, mert rengeteg kutatás folyik a területen."
 

Medipress

hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto.com

Ha túl sok koffeint fogyasztasz...

Egy átlagember számára koffeinből napi 200-300 mg az optimális mennyiség, ami 2-3 csésze kávét jelent. Ha ennél többet iszol, a sok koffein rövidtávon szorongást, alvási nehézségeket és ingerlékenységet, hosszú távon pedig gyomorfekélyt, nyelőcsőgyulladást, vérnyomás-emelkedést és refluxot okozhat. Csak óvatosan!

Még több tipp »
Korszerű sebkezelési tippek

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

carpe diem // 2010 // júl // 31

Na jó az a kanál meg villa ugye!?!

Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (1)
KissTamás // 2010 // júl // 30

KEDVES MINDENKI! Az ismerősök köréből hozott példák, mint látjátok. nem elégségesek statisztikai alátámasztására az igazatoknak. A tény: -Angliában az állam kórházakat tart fenn ...

Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (55)
Amelia38 // 2010 // júl // 22

Igen, valamiben egyet értünk. De ugyebár külsőre a hamis tanulmányok is igaznak tűnnek, éppen ezért csak úgy egyiknek sem fogok hinni. Bizony a vitamingyártók/homeopátiás szereket ...

Mégsem javítja a memóriát a népszerű gyógynövény (18)
Lobo Blanco // 2010 // júl // 18

A fent leírtakhoz csatlakozva nagyon fontos, hogy nem mindegy hol termesztik vagy gyűjtik be az adott gyógynövényt. Sokan ismerik pl. Spirulina Platenis-t a tengeri algát, amit fo...

A gyógynövények is okozhatnak súlyos mérgezést (1)
Szandi // 2010 // júl // 18

Csupa "okos" ember csupa butaságot kommentel...

Okosabbak a szimmetrikus emberek (7)