12 éveseknek dobnak piacra óvszert Svájcban

[origo] | 2010. 03. 09., 20:02
A Hotshotnak keresztelt terméket azután vezetik be a svájci piacra, hogy egy, a kormány által elvégzett kutatás kimutatta: a nemi életet élő 12-14 év közöttiek nem fordítanak kellő figyelmet a védekezésre.

A svájci Gyermek- és Ifjúságügyi Szövetségi Bizottság által megrendelt vizsgálat során összesen 1480, 10 és 20 év közötti fiatalt kérdeztek meg, és kiderült, hogy a 12-14 évesek gyakrabban élnek nemi életet, mint 1990-es években élő kortársaik.


A Hotshot óvszerek hatos csomagja 7 frank 50-be (körülbelül 1400 forintba) kerül majd, a kondomokat a vezető svájci gyártó, a Lamprecht AG fejlesztette ki.


Nysse Norballe, a vállalat szóvivője az AFP-nek elmondta: "Jelenleg csak Svájcban forgalmazzuk a Hotshotot, azonban Nagy-Britannia kétségtelenül vonzó piac számunkra, mivel ott nagyon sok kiskorú esik teherbe."


A standard óvszerek átmérője 5,2 centiméter, míg a Hotshoté 4,5, miközben mindkét fajta 19 centiméter hosszú. Egy német felmérésben 12 970, 13-20 éves megkérdezéséből kiderült, hogy a fiatalok egynegyede szerint a standard óvszerek túl nagyok.


A kissrácok nem törődnek a következményekkel


Svájcban családtervezési csoportok kampányoltak azért, hogy kezdjék el az XS-es óvszerek gyártását, miután számos tanulmány igazolta, szükség lenne rájuk. Ezek egyike volt a Bázeli Egyetem Fejlődés- és Személyiségpszichológiai Kutatóközpontja által a kormány felkérésére elvégzett vizsgálat.


Az eredmények szerint a fiatal fiúk hajlamosabbak arra, hogy ne védekezzenek, szexuális tudásuk pedig alacsony szintű. Nem fogják fel tetteik következményeit, és ráhagyják a lányokra azokat. A vizsgálat eredményei szerint van értelme a korai megelőzésnek.


Nagy-Britanniában is nagy szükség lenne az XS-es óvszerre


Svájcban 16 éves kortól lehet törvényesen nemi életet élni, azonban ha a korkülönbség három évnél kisebb, elmarad a büntetés. Szintén elengedik a büntetést, ha az idősebb partner nincs még 20 éves, illetve ha úgy tudta, a fiatalabb elmúlt már 16.


Eközben a brit kormány bejelentette, alaposan átvizsgálja a tinédzser terhességek elleni harc stratégiáját, miután kiderült, hogy a 18 év alattiak körében a terhességi ráta alig csökken.


Európában Nagy-Britanniában a legmagasabb a tinédzser terhességek aránya. 1999-ben a kormány azt ígérte, 10 éven belül felére csökkenti ezt a számot, azonban a múlt héten a Nemzeti Statisztikai Hivatal által közzétett adatok azt mutatják, az erőfeszítések nem hoztak számottevő eredményt.

Medipress
hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto.com

Ha túl sok koffeint fogyasztasz...

Egy átlagember számára koffeinből napi 200-300 mg az optimális mennyiség, ami 2-3 csésze kávét jelent. Ha ennél többet iszol, a sok koffein rövidtávon szorongást, alvási nehézségeket és ingerlékenységet, hosszú távon pedig gyomorfekélyt, nyelőcsőgyulladást, vérnyomás-emelkedést és refluxot okozhat. Csak óvatosan!

Még több tipp »
Korszerű sebkezelési tippek

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

carpe diem // 2010 // júl // 31

Na jó az a kanál meg villa ugye!?!

Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába (1)
KissTamás // 2010 // júl // 30

KEDVES MINDENKI! Az ismerősök köréből hozott példák, mint látjátok. nem elégségesek statisztikai alátámasztására az igazatoknak. A tény: -Angliában az állam kórházakat tart fenn ...

Homeopátiás szerekkel adagolnák túl magukat a szkeptikusok (55)
Amelia38 // 2010 // júl // 22

Igen, valamiben egyet értünk. De ugyebár külsőre a hamis tanulmányok is igaznak tűnnek, éppen ezért csak úgy egyiknek sem fogok hinni. Bizony a vitamingyártók/homeopátiás szereket ...

Mégsem javítja a memóriát a népszerű gyógynövény (18)
Lobo Blanco // 2010 // júl // 18

A fent leírtakhoz csatlakozva nagyon fontos, hogy nem mindegy hol termesztik vagy gyűjtik be az adott gyógynövényt. Sokan ismerik pl. Spirulina Platenis-t a tengeri algát, amit fo...

A gyógynövények is okozhatnak súlyos mérgezést (1)
Szandi // 2010 // júl // 18

Csupa "okos" ember csupa butaságot kommentel...

Okosabbak a szimmetrikus emberek (7)